Vásárlóinktól
Horváth Andrea
2010-07-16 01:06:15
Korábban már írtunk egymásnak, egy korábbi megrendelésem gyanánt. :) Azóta megszületett a kislányom, akivel akkor várandós voltam.
Az akkor rendelt por jól fogy, de még mindig van belőle, azt szüleimnek adtam, ők használják a továbbiakban és most feltöltöm a saját "raktárainkat" is. Egyre ügyesebben és egyre bátrabban használtam a port, nekem az jött be, a szirup alkalmazását nem nagyon tudtam elsajátítani, mert túl kesernyés a mellékíze, de mivel tudom, hogy ekcémára is alkalmazzák, így jól jön majd édesapámnak - ne adj Isten - ha kiújulna neki.
Készítettem a porral már almás sütit, turmixokat, és kókuszgolyót is, és nagyon megnyugtató érzés volt ezzel "bűnözni". :) Használtam főzelékekben is, egyre több dologban mertem kipróbálni, de akár friss eperre is rászórtam óvatosan és azt majszoltam. :)
Ha a kisbabám ételeiről lesz szó,akkor is ezt fogom használni, ha édesítésről lesz szó.
A cukor azóta alig fogy... :)
Sz. Anita
2010-06-03 11:01:38
Leginkább a tabletta változatot használom, mivel azt a legegyszerűbb adagolni kávéba. És szerintem egyáltalán nincs rossz íze, ugyanolyan, mintha cukorral innám. A barátom is használta először, de aztán kitalálta, hogy neki a cukor ad energiát, így ideiglenesen visszaszokott arra. De azért időnként sikerül steviát csempésznem a teájába. Bár sokszor észreveszi, azért meg szokta inni:) Én biztos, hogy ezt fogom használni ezután is. Ráadásul nagyon sokáig elég. Még rengeteg van mindegyikből. Úgyhogy drágának sem nevezhető. Számomra tökéletes.
H.É.
2010-02-15 02:18:03
Tavaly nyáron kezdtem el a Candida diétát orvosi parancsra :) és meg is gyógyultam belőle 5 és fél-6 hónap alatt. Fogytam 13 kilót. Az újévi nassot, a tiramisut is steviával csináltam (a piskótát is és a mascarponét is azzal édesítettem), így nem is szedtem vissza a kilókat.
Dr. P.M. háziorvos
2010-01-14 05:34:16
A Google segitségével rátaláltam a Steviára. Tavaly rendeltem Steviát a Önök boltjában (régebbi e-mail címemről) és megelégedéssel szedtem. Jó édesítő, amellett jó hatással van a bélműködésre, bizonyos roboráló (feltápláló) hatása is van.
Gy. E.
2009-12-07 05:07:20
Az interneten olvastam a Steviáról még a nyáron, augusztusban pedig találtam is Stevia cseppet egy helyi boltban. Azóta nem fogyasztok cukrot semmilyen fromában, ennek köszönhetően lefogytam 7 kilót eddig - mindössze két és fél hónap alatt. Semmi mást nem változtattam az életemben, az étvágyam viszont normál mértékűre csökkent a cukor kiiktatása óta. A Stevia ízével nincs semmi bajom, sőt, szeretem. Azért rendeltem önöktől, mert elfogyott a tablettám, amit a kávéba használok, (itt olcsóbb) és a porra is kíváncsi vagyok - sütéshez, pudinghoz...
A cukornélküliség egyébként más előnyökkel is jár: Sokkal nyugodtabb vagyok azóta, és a vérnyomásom is normalizálódott.
Virágh Ferenc
2009-11-24 03:48:37
Tökéletesen pótolja a cukrot a kávé-ba.
K.A.
2009-10-19 10:17:43
A steviáról már több internetes honlapon is olvastam, és már rendeltem is egyszer és nekem tetszik, mert nincs utóíze és természetes anyagból készül. Korábban voltak olyan problémáim, hogy ha túl sok édesítőszert tartalmazó üdítőt fogyasztottam megfájdult a vesém. A steviával ilyen gondjaim nem voltak.
B.P.
2009-09-30 02:33:51
Köszönöm a jobbnál jobb recepteket, használja a feleségem a vendégek, s magam örömére.
A januári rendelésem óta nem fogyasztok cukrot, csak stevia-t használok különböző formákban, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy lefogytam 9 kg-mot. Jelenleg a magasságomhoz mérten a súlyomnál vagyok.
V. S.
2009-08-11 05:11:43
Az az igazság, hogy egyre inkább arra törekszem, hogy a családomnak, (értem ez alatt a három éves kisfiamat és a páromat), természetes, friss alapanyagokból készítsem az ételeket. Próbálok kerülni minden előre feldolgozott, finomított, ízfokozókkal és állományjavítókkal, illetve mesterséges színezékekkel készült hozzávalót. Úgy gondolom, hogy a manapság, oly sűrűn előforduló daganatos megbetegedések, illetve maga az elhízás okozta szív és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség és annak szövődményei és még sorolhatnám a mai úgymond \\\"civilizációs\\\" betegségeket, mind, mind az általam csak \\\"műanyag\\\" összefoglaló néven emlegetett egészségtelen élelmiszerektől szaporodtak el.
A Steviának is ezért örülök, hogy nem mesterségesen előállított különböző, általunk nemigen ismert vegyi anyagból kotyvasztott valami, hanem természetes növényi eredetű anyag. A Steviát fogom választani, ha édesítésről van szó.
Monika V.
2009-08-11 05:10:13
30 éves kisgyermekes anyuka vagyok. Szülés előtt is következetesen odafigyeltem arra, milyen tápanyagokat juttatok be a szervezetembe, nemcsak a súlyom megtartása miatt, hanem az egészségemet is megőrzendő céllal. A stevia amellett, hogy nem hizlal, rákkeltő-, érrendszer-rongáló -és elsavasító tulajdonságokkal sem rendelkezik. A steviával bármilyen süteményt megsüthettem, hiszen hőálló, ill. nem keseredik meg, mint a szaharin.
2008. júniusában megszületett a kislányom, akit az anyatejes táplálás mellett teáztatnom is kellett a hőség miatt. Gondolkodás nélkül steviával édesítettem a teáját.
(A cukros termékek fogyasztását nemcsak a felnőttek, hanem az, újszülöttek, csecsemők számára sem tartom helyesnek.)
A stevia édesítő hatása mellékíz-mentes, kislányom elsőre elfogadta a teát, és most, a hozzátáplálás idején a tápszerbe is teszek 1 tablettát, mert a natúr tápízt nem kedveli. Stevia nélkül el se tudnám képzelni az életünket.
Andrea S.
2009-08-11 05:08:19
Először a tiramisu-receptet próbáltam ki, nagyon finom lett. Semmi különbséget nem sikerült még a páromnak sem felfedeznie a cukros változathoz képest. Ezen kívül még zabpelyhes kekszet és reggeli müzlit csináltam a porral, semmi mellékízt nem éreztem. Az édesítőszerekkel szemben ezek után én egyértelműen a Steviára voksolok már nem csak a kalóriatartalom, hanem az íz miatt is.
V. V.
2009-08-11 05:07:48
A tabletta nagyon ízlik nekünk. A férjem a kávéját kizárólag azzal ízesíti, mert azt mondja, hogy nagyon finom ízt ad a tejeskávénak a stevia. Én nem kávézom, a teámat édesítem a tablettával és nagyon szeretem. Most már megérkezett a rendelésem is és megkóstoltuk a Crysanova-t (teába) és nagyon jó íze van, sütni is ki fogom próbálni.
A. K.
2009-08-11 05:07:21
Kb. másfél évvel ezelőtt kezdtem el használni a Steviát egy ismerős természetgyógyász ajánlására .Össze sem lehet hasonlítani a mesterséges édesítőszerekkel, ugyanis nincs semmiféle utóíze, bárkivel megkóstoltattam eddig a Steviával készített teát, kávét, tejberizst, stb, senki nem mondta meg, hogy nem cukorral van édesítve, arról már nem is beszélve, hogy nem mérgezzük a szervezetünket ilyen-olyan mesterséges adalékanyagokkal.
Erži P.
2009-08-11 05:06:38
Szenzációs ez kis por, még csak édesítéshez használtam, pl, kávéba, teába, gyümölcsre. Örülök, hogy megvettem. Szenzációs ez a termék. Köszönöm.
A. Zsuzsanna
2009-08-11 05:05:08
Körülbelül két éve használom a stevia termékeket. Nagyon megvagyok elégedve velük. II-es típusú cukorbetegséget állapítottak meg nálam. Gyógyszeres kezelést kaptam volna, de Én ezt visszautasítottam. Helyesebben haladékot kértem. Átrendeztem az étkezésemet és cukor helyett elkezdtem használni a steviát. Egy hónap múlva mentem kontrollra és az orvos nem akart hinni a szemének mert az éhgyomri cukrom 5,2 volt a 12 helyett. Ezen felbuzdulva mindenkinek ajánlani kezdtem, még a kis unokámnak is ezt adjuk. Nála csecsemő kor óta probléma volt a kis mája nem akart rendesen beindulni, tejérzékenység, és nagyon sokszor torokgyulladás. Amikor megvan fázva és fáj a torka akkor a kis nyelvére szoktam cseppenteni és kérem, hogy szopogassa el. A torokfájás nagyon gyorsan elmúlik. Röviden ennyit tudok leírni.
Azt még nem is említettem, hogy a pattanások leszárítására is kitűnő a Stevia csepp, a sebek is hamarabb gyógyulnak ha Steviával vannak kezelve. Még egy tapasztalatom van, ha nagyon rám tör az édesség utáni vágy, egy pár cseppet a nyelvemre cseppentek elszopogatom, és ezután már nem kívánom az édességet.